CÉGTÖRTÉNET

Társaságunk elsősorban mobil telekommunikációs rendszerek (UMTS, DCS, GSM, NMT, RAS, DRA) bázisállomásainak tervezésére és generál kivitelezésére, illetve pont-pont közötti mikrohullámú összeköttetéseinek a tervezésére és kivitelezésére szakosodott.


Cégünk felkészült a megrendelői igény megfogalmazását követően az akvizíció, tervezés, szakhatósági engedélyeztetés és a generál kivitelezés lebonyolítására, valamint a nagyobb volumenű projektek esetén a beszállítók és alvállalkozók koordinálása. Dolgozói állományunk összetételét, beszállítóink és alvállalkozóink kiválasztását is ennek megfelelően alakítottuk. Telephelyeinken (Dunaharaszti, Tiszaföldvár) megfelelően felszerelt üzemcsarnokokban végezzük a munkák előkészítését és az acélszerkezetek gyártását. A jelenlegi alkalmazotti létszám 140 fő, 36 év átlagos életkor mellett.


Vállalkozásunk 1998 óta a TÜV Rheinland által auditált ISO 9002:1994 szabvány szerinti minőségbiztosítási rendszert működtetett és 2003-ban áttért a MSZ EN ISO 9001:2000 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerre.


Üzletpolitikánkat eddig is és a jövőben is az a cél vezérelte, hogy megrendelőinknek minden esetben a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtsuk. Úgy gondoljuk, hogy társaságunk dinamikus fejlődése ennek köszönhető.



A társaság adatai:

A társaság neve: SZIGET-COM Műszaki Szolgáltató Kft.
A társaság rövidített neve: SZIGET-COM Kft.
A társaság címe: Pázmány Péter u. 11/a.
2330 Dunaharaszti
Telefonszám: +36 24 520-200
Telefax szám: +36 24 492-999
E-mail:
honlap: www.sziget.com


Alapítási adatok:

A SZIGET-COM Kft. természetes személyek által létrehozott korlátolt felelősségű társaság.
A társaság tulajdonosai: Farkas Zoltán (1/2 arányban)
Mülhauser Zoltán (1/2 arányban)
A társaság alakulásának időpontja: 1995. január 25.
Cégbejegyzés időpontja: 1995. augusztus 04.



A társaság tevékenységei:

•Rádió- és mikrobázisállomások tervezése, hatósági engedélyeztetése, generál kivitelezése
•Távközlési rendszerek (pl: DCS, GSM, NMT, RAS, DRA, DECT) rádiótechnikai bel- és kültéri telepítése, installálása (az integráláshoz szükséges mérésekkel együtt)
•Mikrohullámú összeköttetések tervezése, engedélyeztetése, kivitelezése (szükséges mérésekkel együtt), karbantartása
•Átviteltechnikai rendszerek, kapcsolóközpontok (PCM) telepítése
•Optikai hálózatok, rendezők, végberendezések telepítése, mérése.
•Földelési és villámvédelmi rendszerek tervezése, kivitelezése, felülvizsgálata
•Energia ellátó rendszerek tervezése, kivitelezése, felülvizsgálata, karbantartása
•Híradástechnikai konténerek gyártása, telepítése
•Építményben történő rádiótechnikai helyiségek kialakítása és egyéb építőmesteri tevékenységek
•Acélszerkezetű tornyok és egyéb acélszerkezetek tervezése, kivitelezése.
•Építőipari kivitelező tevékenység