Velünk történt


Magyar zászló a toronyban

2005-ben befejeződött a Vodafone megbízásából egy 50m-es bázisállomás tornyának építése, amelynek alsó része szemet gyönyörködtető faszerkezetből kilátóvá lett alakítva. A teljes egészében a tájba illeszkedő kilátó a turisták kedvelt zarándokhelyévé vált az építés óta eltelt időszakban. A torony-kilátó különlegessége a csúcsán lobogó hatalmas Magyar Zászló, amely a megrendelő és a kivitelező közös építési engedélyben is rögzített elképzelései szerint került a felépítményen. A zászlóról szóló történetek szerint a „jelzés” sok esetben mutat irány messziről is, a környéken barangoló turisták számára, a „helyes út” kiválasztásában.

Siemens 3G

A Vodafone a többi magyarországi mobilszolgáltatótól eltérően főválalkozóval kezdte meg magyarországi a 3G kommunikációs rendszerének kiépítését. A rendszer kiépítésével a Siemens AG-t bízta meg. A Siemens legnagyobb alvállalkozója az építési, kivitelezési munkálatokban az ezen a területen legnagyobb hazai tapasztalattal rendelkező Sziget –Com Kft. Az építési munkálatok 5 ütemből állnak, a beruházás teljes megvalósulása közel 3 évet vesz igénybe. A munkálatok végén a Vodafone 3G hálózata lefedi majd Budapestet és a megyeszékhelyek teljes területét.

Győzelem az Antenna Hungária Tenderen

A Sziget- Com Kft 2006-ban a telekommunikációs piac egy újabb meghatározó szereplője által kiírt tenderen tudott győzni konkurenseivel szemben. A több éves tapasztalat, a cég piaci múltja és jelene, az elvégzett munkák minősége, szolgáltatási színvonala, és persze a versenyképes ár ismét bizonyította a Sziget-Com Kft piaci rátermettségét. Az AH Rt-vel kötött szerződés jelentős beruházásokkal és további piacbővüléssel kecsegtet. Az AH Rt. megbízást adott cégünknek a Nagykanizsai TV adó statikai megerősítési munkálataira, illetve a Szentgothádi átjátszó felújítására. A munkálatok megkezdésének időpontja 2006. nyara. Várható befejezés 6 hónap mulva.




Állásajánlatok


Jelenleg a folyamatosan romló Magyarországi gazdasági helyzet miatt, és a jövő évre tervezett további adó és járulékemelések figyelembevételével cégünk nem tervezi dolgozói létszámának növelését. Miután nekünk fontos a Magyar munkaerőpiacon tevékenykedő potenciális dolgozók helyzete, amint a gazdasági körülmények ezt lehetővé teszik állásajánlatainkat megjelenítjük honlapunkon.

Kérjük Önt látogasson el oldalunkra máskor is, hogy amennyiben lehetséges Ön is erősíthesse munkatársaink csapatát.




Támogatások


Gondoskodás Alapítvány

A Sziget-Com Kft. mint 100%-ig Magyar tulajdonú cég, munkatársait a magyar munkaerő piacról toborozza. Cégünk számár az egyik legfontosabb feladat, a mindenkori magyar munkavállalók helyzetének javítása, a képzési programok támogatása, ezért rendszeresen támogatja a Gondoskodás Kiemelten közhasznú alapítvány tevékenységét. Az alapítvány célja a munkanélküliség kezelése, vagy megelőzése, ezen belül a városban élő munkanélküliek átképzése, továbbképzése, valamint munkahelyteremtő tevékenységek beindításának támogatása. A veszélyeztetett helyzetű, perifériára került fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő szolgálat és szociális gondozóhálózat kiépítése. Az alapítvány támogatást nyújt fiatal pályakezdők elhelyezkedéséhez, továbbképzéséhez stb., és szociális segítséget nyújt a rászorultaknak.

Benta Sportegyesület

A Sziget-Com Kft. évek óta támogatja a magyar tömegsport tevékenységet. Cégünk olyan egyesületeket igyekszik támogatni, amelyek célul tűzték ki a Magyar hagyományőrzés, és klasszikus Magyar sportok népszerűsítését. A Benta Sportegyesület íjász szakosztálya méltán került a támogatottak listájára.

Gyermek Habilitációs Alapítvány

A Sziget-Com Kft. alapításától kezdve támogatja a beteg és hátrányos helyzetű gyerekeket. Minden évben az éves bevételének 0,6 százalékát jótékonyságra fordítja. A támogatottak körébe tartozik a Kiemelten Közhasznú Gyermek Habilitációs Alapítvány, amely kiemelt feladatként kezeli az óvodai és bölcsödei korai fejlesztések támogatását.

Szív Hangjai Alapítvány

A Sziget-Com Kft által támogatott alapítványok között szerepel a Szív Hangjai Kiemelten Közhasznú Alapítvány, amely céljai megegyeznek a cég tulajdonosai által képviselt egyenlő segítség és támogatás minden betegnek a Magyar egészségügyben gondolattal. Az alapítványt az alapító azzal a szándékkal hozta létre, hogy Magyarországon minden rászoruló egyént és közösséget támogasson. Az alapítvány célja a gyógyításban, az egészség megőrzésében, visszaszerzésében, a betegség megelőzésében, az egészségügy rehabilitációs tevékenységében való közreműködés mind technikai, mind anyagi segítségnyújtással. Az alapítvány kiemelt programja a hazai kórházak műszerezettségének fejlesztéséhez való hozzájárulás.

Élni Szeretnék Alapítvány

A Sziget-Com Kft. tulajdonosainak személyes kapcsolata és kötődése miatt fontos a vállalkozás számár a az autistákat segítő szervezetek támogatása. Az Élni Szeretnék Kiemelten Közhasznú Alapítvány az autista gyerekek fejlesztésének egyik kiemelkedő hazai támogatója.

Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány Magyar Williams Szindróma

A Sziget-Com Kft mint „gyermekbarát munkahely” fontosnak tekinti a gyermekrák elleni harcot, ezért kiemelt fontosságot tulajdonít az ezzel foglalkozó szervezetek és alapítványok támogatására, Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja a Magyarország területén élő leukémiás és egyéb rákos megbetegedésekben szenvedő gyermekek életkörülményeinek javítása, a gyógyulásra való esély növelése. Az Alapítvány elsőrendű céljának tekinti, hogy hozzájáruljon a magyarországi gyermekkórházakban és gyermekonkológiai központokban folyó gyógyító tevékenységhez, valamint a leukémiában szenvedő gyermekek gyógyítása érdekében folyó kutatásokhoz. Alapítványunk közvetlenül részt vesz a magyarországi gyermekkórházak által végzett közfeladatok végrehajtásának előmozdításában, a gyógyító tevékenység és a közfeladatok megvalósításának anyagi támogatása útján.

Alapítvány Szigethalmi Teljesítménytúrázók

A Sziget-Com Kft. számára fontos szűkebb környezetének, azon belül is az egészséges életmódot zászlajukra tűző egyesületek, alapítványok támogatása. Az 1992-ben alig több mint 10 szigethalmi fiatal alapította egyesület célja, hogy megpróbálja felpörgetni szűkebb környezete tömegsportját. Ma már egyesületünk 4 szakosztályában (hosszútávfutó, kerékpáros, turisztikai) több mint 150 sportolóval áll tagsági viszonyban. Az alapítvány célja, az egészséges életmód kialakítása, a természet védelme valamint országos tömegsport versenyek rendezése illetve azokon való részvétel. Egyesületünk elsősorban a családok illetve a fiatalabb korosztályok mozgási lehetőségét szeretné bővíteni.